Mivel a Geffen kiadó hosszú évek óta hiába vár új Guns N` Roses-albumra, hát a múlthoz nyúl: a Welcome To The Videos klipgyűjtemény és a Use Your Illusion koncertfilm DVD-n való újrakiadása után most megjelentetett egy Greatest Hits albumot is, bármennyire is tiltakozott ellene az énekes Axl és kiebrudalt hajdani társai, a szólógitáros Slash és a basszista Duff.
Másfél évtizeddel a Guns N` Roses csúcskorszaka és egy évtizeddel az eltűnése után tényleg időszerű volt észrevenni, hogy a nyolcvanas évek végének legnagyobb hard rock zenekarától nem jelent még meg válogatáslemez. A zenészek tiltakozása némileg mégis érthető, főleg ha azt látjuk, hogy a lemezcég által kiválasztott számok több mint egyharmada feldolgozás! Egy ilyen jelentőségű zenekar esetében ez több mint méltatlan, főleg, hogy a Dead Boystól kölcsönzött Ain`t It Fun (amelynek itt hallható rádióverziójából gondos kezek kivágták a pina/picsa jelentésű cunt szót) meg a borzalmas, hét és fél perces Sympathy For The Devil átirat még csak sláger sem volt (ez utóbbi számnak persze biztos örülnek a mezei rajongók, hiszen eddig egyetlen GN`R-albumon sem szerepelt, csak az Interjú a vámpírral filmzenelemezén).
A klasszikus rock, a glam metal és a punk elemeiből építkező Los Angeles-i zenekar csúcslemezét, az 1987-es Appetite For Destructiont csupán három dal képviseli a válogatáson (pedig a Welcome To The Jungle, a Sweet Child O` Mine és Paradise City mellé a Nightrain még minimum kellett volna), a `88-as GN`R Lies minialbumot pedig csak egy, a fütyülős Patience (a szövegével botrányt keltő One In A Milliont naná, hogy nem merték rátenni, de a Used To Love Her még simán felkerülhetett volna), míg a filmzenék bűvöletében készült megalomániás Use Your Illusion két lemezéről beválogatott hét dal között például teljesen feleslegesen foglalja a helyet a Civil War című nyolcperces eposz (a Garden Of Eden három percnél is rövidebb örjöngése bezzeg hiányzik, pedig az klipdal volt). Aztán 1991 végén kilépett a kulcsszerzőnek számító Izzy Stradlin gitáros, és a Guns N` Roses onnantól már csak feldolgozásokat adott ki (ha nem számítjuk az 1999-es Oh My God című csapnivaló indusztri-metál számot, amit a zenekarnevet addigra egyedül hurcoló Axl az End Of Days filmzenelemezére készített). Szomorú leépülés, aminek folyamatát nagyrészt kronologikus felépítése révén sajnos ez a válogatáslemez is tükrözi.
a nyolcvanas években: 10/10 a kilencvenes években: 7/10 ez a válogatás: 6/10