Elsőként azt jegyezném meg, hogy ez a lemez inkább zenész füllel, szakmailag lehet elismerendő, rajongó füllel inkább egy szemét. Alig találni egy-egy dallamot, ami megragad az ember fülében, holott korábban a jó dallamok miatt is szerettük a Metallicát. A hangzás furcsa, leginkább a pergődob demo jellegű, vashordó kattogása tűnik fel. Rendkívül nyers az egész lemez, benne hagyott hibákkal, mint egy próbatermi felvétel esetében. Valószínűleg nem a pénzhiány késztette James-éket ilyen hangzásra, hanem inkább a céltudatos megrökönyödés kiváltása. Számomra 3 dal jön be a korongról, a Frantic, a St.Anger és az Invisible Kid. A lemez 11 dalát 75 percig húzzák, és az egyik probléma talán ezzel van. Hosszúak a dalok, sokszor értelmetlenül. Ezen a lemezen senki ne keressen végig tombolható számot - talán az első kettő kivételével - hiszen a sűrű tempó váltások, jellegtelen riff tucatok erre nem adnak késztetést. Mivel tudjuk hogy egy Metallica lemezt hallunk, ezért azt mondjuk rá: megfontolt és okos lemez. Ha nem ezen név alatt jött volna ki az album, lehet hogy tudomásunk sem lett volna létezéséről. Rövidebb dalokkal sokkal jobban szeretném a számokat, de nehéz erről bármi építőt, vagy épp rombolót írni, jobb ha mindenki meghallgatja, és magának kialakít valami véleményt. Akármilyen is ez a lemez, azért a Metallica az Metallica marad, és minden megbocsájtható nekik az eddigi ereményeik miatt. Aki CD-t vásárol, az megveheti limitált kiadású változatban is, amihez egy bonus DVD jár. Azon már Rob, az új basszerral nyomják a dalokat, mindenféle szépítgetés nélkül, 5.1-es hangzással. A front borító egyszerűsége meg kissé érthetetlen, hiszen belül nagyon szép képek vannak, igazi Metallicásak, de biztos ez a koncepció sem véletlen.
A lemez meglepetés értéke 5 csillagos, zeneileg már nehéz pontozni, mondjuk legyen egy csillag zenészenként.