Megalakulás(2000–2001)
A zenekar története 2000. októberéig nyúlik vissza, amikor Zack de la Rocha, a Rage Against the Machine énekese kilépett a bandából. A csapat maradék három tagja együtt maradt, hogy Rage név alatt tovább folytassák. Ezidő tájt számos énekes megfordult náluk, például B-Real a Cypress Hill-ből. Zenei producerük javaslatára próbálták meg Chris Cornell-lel és lám mi lett belőle. 2001. májusában stúdióba vonultak és 19 nap alatt 21 számot írtak.
Audioslave (2002–2003)
Az állítások, miszerint sokat veszekedtek a felvételek alatt, nem voltak alaptalanok; 2002 áprilisában feloszlottak, még mielőtt az album megjelent volna. Akkor vált egyértelművé a közönség számára feloszlásuk amikor lemondták a híres Ozzfest fesztiválon való részvételüket. Későbbi interjúkból kiderült, hogy a korai problémák külső nyomásból fakadtakt, melyeket sikerült megoldani, miután megváltak korábbi lemezcégüktől és a Los Angeles-i The Firm-el kötöttek szerződést.
Miután ezt sikeresen elrendezték, kiválasztották az Audioslave nevet és 2002. szeptemberében már meg is jelent első szoló albumuk, melynek címe a híres indián törzsfőnök nevét viselte, a "Cochise"-t. Ez év tavaszán végül megjelent első teljes albumuk.
Első stúdió lemezüket, az Audioslave-et, vegyes fogadtatásban részesítette a kritika, azonban rendkívül gyorsan platina lemez lett belőle. Néhányan támadták őket, hogy milliomos zenészek csapata, akik folyton veszekednek a stúdióban és az 1970-es éveki rock-hangzásuk csak stúdiós utómunkák eredménye. Mások a Led Zeppelin-hez hasonlították őket, mondván, hogy rengeteget andnak hozzá az annyira áhitott kortárs zenei hangzáshoz és stílushoz. Rengeteged túrnéztak 2003-ban, elcsitítva a kritikusokat szenzációs élő szerepléseikkel.
Out of Exile (2005–2006)
2005. május 6-án, az Audioslave vált az első amerikai rock csapattá, akik felléptek Kubában, 70.000 ember előtt, ingyenes koncerten. A koncertet közösen szervezték az amerikai „United States Treasury Department”-tel és a kubai „Instituto Cubano de la Musica”-val. A koncertet felvették, és 2005. október 11-én DVD-n is kiadták. Legújabb albumuk, az Out of Exile 2005. május 24-én került kiadásra. Első lett az amerikai slágerlistán, melyen vezető szám volt a „Be Yourself”, melyet hamarosan követet a "Your Time Has Come" és a "Doesn't Remind Me".
Legutóbb a banda fellépett a Live 8 nevű segélykoncerten. Az ő produkciójukra Németországban került sor. A 2006-os Grammy-díj átadáson az Audioslave-t jelőlték a "legjobb rock fellépés" kategóriájában a "Doesn't Remind Me" című dalért. |